13.rész: Sárkány a földben

Leültünk mielőtt a lábunk felmondaná a szolgálatot. Én a sárkány mellé huppantam le. Majd egy hirtelen ötlettel előálltam, mivel a sárkányt nagyon sajnáltam:

-Viking igaz, ilyet nem mondani, vétek el mi de sárkányt mert megölni?

-A négyfejű dögre gondolsz?-kérdezte Bélhangos.

-Nem dögnek Bélhangos nevezni! Élt valaha Ő!

Erre nem tudtak mit mondani. Gothi amúgy se tudott volna, mert néma, de... Néztek. Mintha hirtelen átpártoltam volna a sárkányok oldalára, pedig nem így van. Csak... De... Sajnáltam! Akár vikinges akár nem, de így van.

-Temetni el őt mi!-hoztam fel egy hirtelen ötletet. 

-Temessük el?-fintorog Bélhangos.

-Igen!-néztem bele mélyen a szemébe. 

Az akaraterőm olyan hatalmas, hogy nem csak anyumékat vettem rá a költözésre, hanem Bélhangost is arra, hogy eltemessük a sárkányt úgy, ahogy a szeretteinket szoktuk. 

Gothi a botjával, én és Bélhangos egy talált ággal kapartuk ki a lyukat. 

Belöktük a sárkányt a lyukba. 

Utána a fejeket is bedobtuk a test után.

Valami hiányzik: a szárnyak. Szúrósan néztem Bélhangosra, aki szó nélkül a test és a fejek után dobta azt. Egyrészt nem akarta, hogy átszúrjam a fejét puszta nézéssel, másrészt nem akart egy sárkánnyal, egy helyen temetkezni. 

A karmait is utána dobtam. Sajnáltam egy kicsit, de úgy gondoltam: a teste mellett a helye annak is.

A sárga gömb lement és mi ott voltunk még mindig egy ismeretlen területen, étlen, szomjan. És csak azért, hogy megnyugodjak. 

12.rész: A sárkánytetem

A sárkány előtt megdermedve mozdulatlanul álltunk. Félelem futkosott a hátamon és érdekes gondolatok a fejemben: fussak mint egy gyáva nyúl, vagy vikingként küzdjek meg a sárkánnyal, ha az életembe kerül is.

Végül a második lehetőséget választottam, jó lesz később, ha megint erdőtűzbe keveredek. Csinálok belőle kabátkát vagy valami hasonlót, még nem tudom. De előbb a maradék 2 fejét le kéne vágni!
Odarohantam mellé. Az egyik fejet simán levágtam. Már csak egy kell. Levágva! Szuper! Aztán egy kis bűntudatot éreztem. Lehet, hogy nem kellett volna megölnöm a sárkányt? De utána, amikor Gothi tapsolt... Valahogy büszke lettem. Magamra! Viking lettem! Hivatalosan!
Ki nyomtam a hasamat.
Ez a boldog idő se sokáig tartott sokáig. Megmozdult a fej nélküli sárkány. A szárnyai alól egy kéz nyúlt ki. Felemelte a szárnyat és kilépett, és....
-HANGOSBÉÉÉÉL!-visítottam, átöleltem, majd az arcára egy nagy cuppanós puszit nyomtam.
Bélhangos csak nézett rám, hogy mi bajom van.
-Meghalni én azt hittem te! Én aggódni érted miattad! Én...-elkapott a sírás.
Hogy miért nem tudtam. Fájdalmas és boldog is voltam egyben.
-Itt lenni szekercéd! Én lenni neked megóvtam feje négy sárkánytól.
-És ennek te vágtad le a másik 2 fejét?-kérdezte.
-Igen!-húztam ki magam.
-De ez már halott volt. Úgy éltem át a tűzet, hogy megöltem, és a szárnya alá bújtam. Levágtam a 2 fejét, és felnyársaltam.-mondta diadalittasan.
Én csak néztem! Mégsem vagyok viking!? Nem ontottam ki egy élő sárkány vérét! És hogy nem vettem észre!?
Gothiról meg is felejtkeztünk. Ő csak ott állt. Tátva a szája, és nem tudta, hogy most mi is van. Így Bélhangos oda ment hozzá, és megölelte.
Valljuk be cukik voltak együtt. Lehet, hogy a későbbiekben még összejönnek. Elmosolyodtam. Aztán Bélhangos odajött hozzám, és a kezembe adott egy véres kést:
-Kő! Vágd le ennek a sárkánynak a szárnyát. Mind a kettőt. Úgy is meghalt. Nem fáj neki. De lehet, hogy tűzvédelemre tudjuk majd a későbbiekben használni a bőrt.
Nem akartam megszólalni többet, tettem amit mond. Levágtam mind a kettőt, meg mellé a karmait is, hogy legyen mivel menőzni.
Odavittem mind a 2 szárnyat Bélhangosnak, a karmokat pedig betettem az erszényembe. A többiek el sem fogják hinni! Jó lehet sárkányölő vikingnek lenni!
Aztán figyeltem meg még jobban Bélhangost. Elégett a szakálla, csak egy kevés bajsza maradt meg! Pedig olyan szép hosszú szakálla volt, mint a főnökünknek, Pléhpofának. Helyette egy seb volt ott. Megégett neki. Remélem vissza fog nőni!
Aztán figyeltem a lábát. Hát azt elhagyta, hogyan bír járni. Nem tudtam kivenni mi az. Csont, vagy hófehér ág. Nem is akartam megtudni. Kitudja hogyan szerezte.
Kicsit bűntudatom volt a sárkánnyal kapcsolatban. Miért kellett vele végezni. És ha... Egy viking nem gondol ilyenre!-biztattam magamat, de olyan érzésem volt, hogy ezt vétek volt megtenni, még akkor is, ha meghalt. Én sem örülnék neki a Valhallába, ha látnám, hogy a volt testem fejét vagdosság le.
Ez a gondolat futkározott fel, s alá a fejemben, amikor utoljára láttam meg a tetemet. Legalábbis azt hittem.
Ahogy bandukoltunk tovább kezdett egyre ismerősebb lenni a terep.
Majd újra megláttuk a sárkány tetemét. Nem foglalkozva vele irányt változtattunk. Újra ismerős lett minden. Újra ott a sárkány.
Nincs élelem. Sehol egy patak. És eltévedtünk.

11.rész: A porrá égett erdő

Amikor felébredtem a kómából, nem láttam semmit. Sötétség mindenütt. Hol vagyok?
Ekkor felnéztem, még ha a "fel" jelentésével jelenleg nem tudtam sokat kezdeni. Este van, mert ott egy csillag.
Az erdőtűz elült.
BÉLHANGOS!!!
Befutottam az erdőbe. Vajon hol lehet Bélhangos? Nem, nem halt meg.-öntöttem magamba a lelket. De hiába. Más sem járt a fejembe, csak ő.
Majd egy olyan helyre értem, ahol 2 sárkányfej volt. És az öreg keze. Mármint a fából készült. Mellette egy kis kés is volt.
Ekkor könnybe lábadt a szemem. Másik kiutat kerestem az erdőből, mivel nem akartam ott kijutni, ahol az előbb. Ott lenne a sárkány.
Ahogy haladok a porrá égett, és hamuval borított erdőben, még jobban könnyezek.
Nem kéne, mert erős vagyok, bátor és nem érzékenyülök el.......csak most. Fejeztem ki magamnak magam. Mert nem értettem semmit. Gondoltam egyszer körbenézek, ha már ilyen nagyon bementem az erdőbe. Egy sziklát találtam. Gondoltam leülök, mielőtt el nem ájulok még egyszer.
Amikor közelebb mentem a kőhöz, látom, hogy milyen hatalmas. Messziről egy kisebb sziklának nézett ki.
Leültem, megtámasztottam a fejemet.
Itt ültem egy darabig.
Amikor indulni akartam mocorgásra leszek figyelmes: valaki van a szikla másik oldalán.
Készenlétbe helyezem a szekercémet. Biztos a sárkány az! Meg kell ölnöm!
Sötét van, de már pirkad. Látok egy alakot.
Ordítva az alaknak szaladtam. Szekercémmel pedig lesulytottam.
Már egy remegő alakot látok. Félre ment a szekerce!!! o.o
Újra nekiindultam, amikor egy ismerős visításra leszek figyelmes: ez Gothi!!!
Megállítottam a kezemet. Oldalra hajítom a szekercét. Letérdelek hozzá. Gothi szeme még mindig be van csukva, és remeg. Megnyugtattam és elmondtam neki mindent:
-Gothi! Akartalak nem én bántani... Halt Bélhangos meg. Indulni mi te keresésed, jöttünk mi be erdőbe hozzád keresni. Tűz erdő és sárkány feje négy. Erdőből kiküldeni öreg. Hangosbél maradt bent és... Beszélek félre én e.
Gothi elsírta magát. Ilyet se láttam még. És értette is amit mondtam! Jéééé!! o.o
Megláttam a sziklát, amibe egy barlang volt. Itt lakott. És a fa jelentése erdő lett volna.
-Tudtad nem, van erdőtűz?-kérdeztem. Csak érezhette nem?
Ekkor bólogatott és mutatta, hogy csak annyit vett észre az egészből, hogy nem fázott, de ő ennek csak örült. Mondjuk elég fázós. Megértem.
-Erdőbe te miért jöttél?
A fejére mutatott és a barlangra. Szóval tudta, hogy itt van, és mivel a házát újjá kell építeni, idejött.
Összeszedte a maradék cuccát és indultunk. Nem maradhat itt! Meg kell gyógyítani engem és a bratyómat!
Sétáltunk, sétáltunk, még meg nem láttuk az egy helyben fekvő 4 fejű, és már csak 2 fejű sárkányt.

10.rész: Fuss futótűzként!

Bélhangossal az ájulás szélén voltunk. Egyrészt, mert belélegeztük azt a fránya füstöt, másrészt pedig egy sose látott sárkány az orrunk előtt volt.
Nem tudtuk: mik a gyengéi. Hogyan kell támadni.
Levegőt is alig tudtunk venni.
Ekkor a sárkány egyik fejével elkezdett szaglászni. Aztán Bélhangost is.
Már nyitotta a száját. Hogy miért, mit akart nem érdekelt. Csak ki akartam kerülni onnan. A mellettünk lévő fák között el tudtam volna csúszni, de Bélhangos már kevésbé. Aztán még a keze is lángra kapna. Nem! Arra nem lehet. Másik oldalon bokrok voltak. Ugrálva talán ki tudtam volna jutni, de Bélhangos nem. Erre sem.
Nagy gondolkodásokba megfeledkeztem a sárkányról. Akkor vettem észre, hogy az is ott van, amikor tüzet lőtt. A mögöttem lévő fa megdőlt.
ÖSVÉNY!
Futás közben Bélhangost támasztottam. Egyik pillanatban nem úgy lépett az öreg és elesett.

 A levegő egyre jobban szúrt. Minden levegővételnél. Bélhangost ez úgy megviselte, hogy szavak híján inkább átnyújtotta nekem a szekercéjét és az ösvény végeláthatatlan vége felé mutatott. 

Habár nekem is szúrt a levegő-szatyrom (amibe a levegőt szívtuk, még senki sem foglalkozott vele, hogy nevet adjon neki) és kavartam a betűket is, mégis kierőltettem egy szót, ami annyira a szívemből jött, hogy csuda:

-Nem!!!!!!!!!!

Erre Bélhangos összeszorította a fogait, és még erőltetettebben mutatott az ösvény felé. Tudtam, hogyha totojázok csak rosszabb lesz, sőt az ösvény is eltűnik, de... De... De valamiért úgy éreztem maradnom kell. Megmagyarázhatatlan érzés volt. Olyan amilyet még sosem éreztem.

Az eddig még nem látott sárkány feltűnt a látóhatárban, ami megzavarta a gondolatmenetemet. Bélhangos nagyon azt akarta már, hogy menjek, pedig ez számomra életem legnagyobb küzdelme, vagy a halálom órája lesz! 

A szekercével neki rohantam a sárkánynak. Az tüzet akart fújni, de el ugrottam. Hirtelen úgy éreztem megfulladok. Nagyon meleg volt mindenhol és már attól is fulladtam. 

Hirtelen támadt egy ötletem.

Elkezdtem utolsó energiaforrásaimból még annyit előállítani, hogy 2x körbe tudjam szaladni a sárkányt. Közben egy égő fát hasítottam félbe, ami rádőlt a sárkány egyik fejére. Aztán ugyanezt próbáltam a másik oldalon is megcsinálni, de ott nem sikerült.

Nem baj. A sárkányt így is elfoglalta. Mondjuk nem sokáig, de mindndegy.

Adtam magamnak egy kis időt, hogy tudjak egyet szusszanni. 

A ruhám és az arcom is csupa mocsok volt. Levegő fullasztó volt. És ezt mind szédülés közben állapítottam meg. Ami nagy dolognak számított, főleg tőlem.

Ez után gyorsan történt minden, mert gyorsan kellett neki. Futottam ki az erdőből, Bélhangosról megfeledkezve. Teljesen csak magamra koncentráltam. Az utolsó pár fánál már csak sétálni volt erőm. Aztán egy sziklához érve visszanéztem az erdőre. Pusztítás mindenfele.
És Bélhangos...
A gondolatmenetemet egy roham állította meg.
Nem bírtam tovább tartani a szekercét, elejtettem. Éreztem ahogy a fejem a parazsas fűbe dől. Éreztem a hátamon is.
Aztán hirtelen nem tudtam irányítani a kezeim és a lábaim. Homályosodott a kép.
Ezzel még egy kis ideig birkóztam, aztán már azt se.
Eszméletlenül feküdtem a földön, védtelenül, egyedül.