13.rész: Sárkány a földben

Leültünk mielőtt a lábunk felmondaná a szolgálatot. Én a sárkány mellé huppantam le. Majd egy hirtelen ötlettel előálltam, mivel a sárkányt nagyon sajnáltam:

-Viking igaz, ilyet nem mondani, vétek el mi de sárkányt mert megölni?

-A négyfejű dögre gondolsz?-kérdezte Bélhangos.

-Nem dögnek Bélhangos nevezni! Élt valaha Ő!

Erre nem tudtak mit mondani. Gothi amúgy se tudott volna, mert néma, de... Néztek. Mintha hirtelen átpártoltam volna a sárkányok oldalára, pedig nem így van. Csak... De... Sajnáltam! Akár vikinges akár nem, de így van.

-Temetni el őt mi!-hoztam fel egy hirtelen ötletet. 

-Temessük el?-fintorog Bélhangos.

-Igen!-néztem bele mélyen a szemébe. 

Az akaraterőm olyan hatalmas, hogy nem csak anyumékat vettem rá a költözésre, hanem Bélhangost is arra, hogy eltemessük a sárkányt úgy, ahogy a szeretteinket szoktuk. 

Gothi a botjával, én és Bélhangos egy talált ággal kapartuk ki a lyukat. 

Belöktük a sárkányt a lyukba. 

Utána a fejeket is bedobtuk a test után.

Valami hiányzik: a szárnyak. Szúrósan néztem Bélhangosra, aki szó nélkül a test és a fejek után dobta azt. Egyrészt nem akarta, hogy átszúrjam a fejét puszta nézéssel, másrészt nem akart egy sárkánnyal, egy helyen temetkezni. 

A karmait is utána dobtam. Sajnáltam egy kicsit, de úgy gondoltam: a teste mellett a helye annak is.

A sárga gömb lement és mi ott voltunk még mindig egy ismeretlen területen, étlen, szomjan. És csak azért, hogy megnyugodjak.