1.rész: Az új élet

Még 10 évesek voltunk, amikor a bratyómmal, Fafejjel külön házba költöztünk. Miért? A szüleink már nem bírták elviselni a folytonos veszekedést és inkább nem akarták, hogy az ő lelkükön száradjon az, ha megöljük egymást... Ott telt be nekik a csizma, amikor le akartam dugni a seprűt Fa torkán. Nem értem a szülőknek mi baja volt vele, pedig csak ki akartam próbálni ki jön-e a másik végén a seprű másik vége. Sőt! Azt is megígértem, hogy utána kihúzom belőle, hogy ne legyen semmi baja és Fa is beleegyezett... Ki érti ezt a fa-logikát?
Na szóval új ház, új élet, új bratyó-bunyók és szülőmentes élet. Furcsa lesz, hogy senki sem fog aggódni értünk. Főleg az lesz a legérdekesebb, hogy miként fogunk takarítani. Bele fogunk fulladni a saját lábszagunkba! Meg az a jó pár dolog amit megtettek nekünk! Eddig minden reggel a mami eltette a szekercét az ágyam mellől bele ne fejeljek amikor felkelek. A papi meg... Ő szedte ki az elektromos angolnákat a vödörből amiben fürödtünk, most meg, hogy elköltözünk valószínűleg ott lesznek benne és egyikőnk sem fogja kiszedni! És így hányszor fog rajtunk átfutni a kettőhúsz? Bele sem tudok gondolni, hogy fog kinézni másnap a hajam!
Már megint kezdem a visszaemlékezést! Új életet kezdek egy új lakásban, egy új világban, ahol én leszek az úrnő, és senki sem dirigál! Úgy öljük meg a tesónkat ahogy akarjuk! Ez nagy szó! Eddig mindig félelemben éltünk, hogy a szülők észreveszik hogyan akarjuk felakasztani a másikat! És most végre úgy akaszthatom fel ahogy akarom, és anya sem fog panaszkodni, hogy miért ilyen gyűrödt a takaróm! Szóval ez egy szabad élet, szabályok és miegymás nélkül!
Ebből lett egy nagy vita, hogy milyen házba is költözzünk. Én egy barlangot szerettem volna, ami tele van sziklákkal. Sokkal izgalmasabb lenne ott lakni. Fafej odúban szeretett volna. A hülye nem értette meg, hogy nem fér be egybe se, mivel nincs Hibbanton akkora fa, amibe akkora odú lenne, hogy az a nagy feje beleférne! A szülők pedig meg sem kérdeztek és *voilá* építettek nekünk egy sima vikinglakot. Ismétlem SIMA vikinglakot! Legalább lehetett volna valami izgalmas benne. Ennél még egy istálló is jobb, amiben káposztán alszunk! Nincs benne semmi izgi. Főleg, hogy a bútorok is teljesen simák! SIMÁK!! Ilyen nincs. Minden sima!
De beköltöztünk. Nem mintha olyan sok cuccunk lett volna, de beköltöztünk! Fegyvereket persze nem mertek adni. Csak kettőt adtak önvédelemre. Nem mertem mondani, hogy ez a tesóm ellen is számít-e.
A "nagy" költözés után, és az után miután teljesen elszigeteltem magamtól Fát bebújtam az ágyba. De az olyan kemény volt! Így hát a földön próbálkoztam. De az keményebb volt. Majd a jakok módszerével próbálkozva állva aludtam. Komolyan mondom olyan jó volt!
Reggel persze átmentem volna reklamálni anyuékhoz, hogy hogy képzelik, hogy a lányuk állva alszik mert nem csinálták puhábbra az ágyat. A házhoz érve kopogtam. De nem nyitott ajtót senki. Hol marad az intelligencia? Így hát kopogtam még egyszer. Most sem nyitott ajtót senki. Francba az etikettel-gondoltam, majd betörtem az ajtót, még az sem érdekelt, hogy van-e rajta kilincs és hogy nyitva van-e. Nem volt otthon senki. Hogy képzelik? Majd egy papírkát találtam a régi kis asztalomon.
Valami érdekes formájú vonalak voltak rajta. Ezek mik? Betűk? És ezek azt hiszik én tudok olvasni? Az ég szerelmére anya még csak 10 éves vagyok, hova tudjak olvasni? Így hát elvittem a papírkát Halvérhez a kis tömzsi, pufók és okostojás szerzethez, aki szintén nem nyitott ajtót. Felmérgesedtem. Úgy gondoltam nem fogok még egyszer ajtót betörni, mert akkor az túl primitív képzelőerőre vallana, így hát egy délelőtt alatt kikapartam egy faág segítségével egy lyukat az ajtó alá. Bejutottam. És most nagyon menőnek éreztem magam!
-Halvééér!-kiáltottam, de nem jött válasz-HALVÉÉÉÉR-ordítottam hangosabban de most sem válaszolt senki. Majd kiáltást és koppanást hallok az ajtó felől. Kinézek.
-Nicsak!-mondtam-Halvér hazatért!-majd megfogtam a csuklójánál fogva és berángattam a házba. Ezután szó szerint a képébe csaptam a papírkát. Odatartom még 15 másodpercig, majd elordítom magam:
-OLVAAAAAASD!!!!
Erre Halvér végre valahára szóra nyitja a száját:
-Nem tudom elolvasni! Így nem!-mondta félig higgadtan félig pedig idegesen. Úgy a kettő között.
Erre szinte szétvet az ideg és megpróbálva higgadtan mondani belekezdek:
-Csak tudsz olvasni! Te vagy a falu okostojása! Az meg tud olvasni úgyhogy OLVAAASD!
Erre ő megfogja a papírkát és kiveszi a kezemből, majd az egyik ablakhoz battyog, amire én felmérgesedve elkiáltom újra magam:
-Ki ne dobd már!
De ő csak a mutatóujját teszi elém. Amire én megint kérdeztem:
-Mit csináljak az ujjaddal? Harapjam le?
-Nem, várj!-mondta szelíden.
-Mi áll a papíron?-kérdezem-Olvasd fel!
-Kedves ikrek. Elmentünk egy időre. Nem tudom mikor érünk vissza. Ne öljétek meg egymást! Étel a kisszekrényben. Ne aggódjatok értünk!-olvasta.
-Kaja!!!!!!!-ordítom el magam-Köszi Halvér!
Szegény pufók teremtmény pedig az ájulás szélén állt amikor elmentem. De meg kell ennem a kaját mielőtt Fa rájön, hogy van! Nem szabad megtudnia, mert abból tragédia lesz, és nekem nem marad!


Remélem tetszett! :) Következő rész legkésőbb egy hét múlva! :)