10.rész: Fuss futótűzként!

Bélhangossal az ájulás szélén voltunk. Egyrészt, mert belélegeztük azt a fránya füstöt, másrészt pedig egy sose látott sárkány az orrunk előtt volt.
Nem tudtuk: mik a gyengéi. Hogyan kell támadni.
Levegőt is alig tudtunk venni.
Ekkor a sárkány egyik fejével elkezdett szaglászni. Aztán Bélhangost is.
Már nyitotta a száját. Hogy miért, mit akart nem érdekelt. Csak ki akartam kerülni onnan. A mellettünk lévő fák között el tudtam volna csúszni, de Bélhangos már kevésbé. Aztán még a keze is lángra kapna. Nem! Arra nem lehet. Másik oldalon bokrok voltak. Ugrálva talán ki tudtam volna jutni, de Bélhangos nem. Erre sem.
Nagy gondolkodásokba megfeledkeztem a sárkányról. Akkor vettem észre, hogy az is ott van, amikor tüzet lőtt. A mögöttem lévő fa megdőlt.
ÖSVÉNY!
Futás közben Bélhangost támasztottam. Egyik pillanatban nem úgy lépett az öreg és elesett.

 A levegő egyre jobban szúrt. Minden levegővételnél. Bélhangost ez úgy megviselte, hogy szavak híján inkább átnyújtotta nekem a szekercéjét és az ösvény végeláthatatlan vége felé mutatott. 

Habár nekem is szúrt a levegő-szatyrom (amibe a levegőt szívtuk, még senki sem foglalkozott vele, hogy nevet adjon neki) és kavartam a betűket is, mégis kierőltettem egy szót, ami annyira a szívemből jött, hogy csuda:

-Nem!!!!!!!!!!

Erre Bélhangos összeszorította a fogait, és még erőltetettebben mutatott az ösvény felé. Tudtam, hogyha totojázok csak rosszabb lesz, sőt az ösvény is eltűnik, de... De... De valamiért úgy éreztem maradnom kell. Megmagyarázhatatlan érzés volt. Olyan amilyet még sosem éreztem.

Az eddig még nem látott sárkány feltűnt a látóhatárban, ami megzavarta a gondolatmenetemet. Bélhangos nagyon azt akarta már, hogy menjek, pedig ez számomra életem legnagyobb küzdelme, vagy a halálom órája lesz! 

A szekercével neki rohantam a sárkánynak. Az tüzet akart fújni, de el ugrottam. Hirtelen úgy éreztem megfulladok. Nagyon meleg volt mindenhol és már attól is fulladtam. 

Hirtelen támadt egy ötletem.

Elkezdtem utolsó energiaforrásaimból még annyit előállítani, hogy 2x körbe tudjam szaladni a sárkányt. Közben egy égő fát hasítottam félbe, ami rádőlt a sárkány egyik fejére. Aztán ugyanezt próbáltam a másik oldalon is megcsinálni, de ott nem sikerült.

Nem baj. A sárkányt így is elfoglalta. Mondjuk nem sokáig, de mindndegy.

Adtam magamnak egy kis időt, hogy tudjak egyet szusszanni. 

A ruhám és az arcom is csupa mocsok volt. Levegő fullasztó volt. És ezt mind szédülés közben állapítottam meg. Ami nagy dolognak számított, főleg tőlem.

Ez után gyorsan történt minden, mert gyorsan kellett neki. Futottam ki az erdőből, Bélhangosról megfeledkezve. Teljesen csak magamra koncentráltam. Az utolsó pár fánál már csak sétálni volt erőm. Aztán egy sziklához érve visszanéztem az erdőre. Pusztítás mindenfele.
És Bélhangos...
A gondolatmenetemet egy roham állította meg.
Nem bírtam tovább tartani a szekercét, elejtettem. Éreztem ahogy a fejem a parazsas fűbe dől. Éreztem a hátamon is.
Aztán hirtelen nem tudtam irányítani a kezeim és a lábaim. Homályosodott a kép.
Ezzel még egy kis ideig birkóztam, aztán már azt se.
Eszméletlenül feküdtem a földön, védtelenül, egyedül.